Matematika tanfolyamok 5. osztályosoknak

Felvételi előkészítő és tehetséggondozó tanfolyamunkat azoknak az 5. osztályos diákoknak ajánljuk, akik

  • érdeklődnek a matematika iránt
  • továbbtanulásukban a matematika fontos szerepet játszik
  • a tananyag elsajátítása mellett annak kibővítésével és további ismeretekkel szeretnék tudásukat növelni
  • gyakorlási lehetőségre van szükségük a mindennapos feladatmegoldásban és ismeretszerzésben

A tanfolyam a 2018. szeptember 17-ével kezdődő héten indul, és az egész tanév során tart. A csoportbeosztás a jelentkezések alapján történik. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a jelentkezések alapján az 5. évfolyamosoknak több csoportot is tudunk indítani, de kérjük, hogy a jelentkezési lapon legalább két napot jelöljenek meg, hogy a jelentkezők számára találjunk közös időpontot. Amennyiben csak egy nap megfelelő gyermekük számára, akkor természetesen csak azt az egy napot jelöljék meg. A szervezés során fenntartjuk azt a jogot, hogy ha valamelyik napra nem jön össze megfelelő számú jelentkező, akkor azon a napon nem indítunk csoportot. Erről önöket időben értesíteni fogjuk.

 

A foglalkozások hetente egy alkalommal kerülnek sorra 90 perc időtartamban, 15 órától 16 óra 30 percig. A foglalkozásokra füzetet és íróeszközt a gyerekeknek kell hozniuk, a szükséges feladatlapokat, feladatsorokat és egyéb eszközöket mi biztosítjuk.

Jelentkezését itt adhatja le.

A tanfolyamok díjáról, a fizetési módokról további információkat itt olvashat.